Kazán-szoros-Transalpina-Transfogaras –  2024. augusztus 07-11.

A két egyedülálló és méltán népszerű panorámaúthoz szerveződő túrákból a Kazán-szoros mindenhol kimarad.

Az én túráim során mindig is érinteni szoktuk ezt a kb. 100km hosszú szorost és akit eddig elvittem erre szinte mindenki azt mondta, hogy kár lett volna kihagyni.

A Transalpina és a Transfogaras panorámautak önmagukért beszélnek. 

Szinte minden évben megteszem ezt az utat és minden egyes alkalommal más-más arcát mutatja a Kárpátok vonulata. Nem véletlenül vannak benne Európa Top látványútjainak listáiban.

Aki még nem járt erre mindenképpen javaslom ezt a túrát. Nem fog csalódni a látnivalókban, a természeti szépségekben.

Érdemes úgy venni a kanyarokat a szerpentineken, hogy az utolsó nap estéjén vacsora közben mindenki el tudja majd mondani, hogy melyik látványút tetszett neki jobban és miért.

Program:

1.nap:

Találkozó Makón egy három csillagos hotelben, ahonnan este közösen elmegyünk egy közeli étterembe, hogy megejtsük az ilyenkor szokásos „ismerkedési” estet.

2.nap:

Gyors határátlépés után Temesvár mellett elhaladva Alsópozsgásnál fogjuk elérni a Kazán-szorost és egészen Orsováig követjük is a Duna vonalát. Egyébként a Duna közepén fut a Román-Szerb határvonal.

Útközben megállunk ebédelni is, illetve megnézzük Decebal utolsó dák király sziklába vájt szobrát, amely 55 méter magas és 25 méter széles. 

A szobrot 12 szobrász több mint 10 évig faradta 1994-2002 között. Ez Európa legnagyobb sziklába vájt szobra.

A Kazán szoros kezdete

Decebal faragott kőszobra

Késő délután megérkezünk Herkulesfürdőre az aznapi szállásunkra.

Este közösen elmegyünk vacsorázni.

3.nap:

Második napon reggeli után a Cserna folyó völgyében elmotorozunk Zsilvásárhelyig, ahonnan már csak rövid motorozás szükséges a Transalpina lábáig. Mielőtt nekikezdünk a panorámaút meghódításának egy közös csoportkép készülhet az út kezdetét jelző táblánál.

Transalpina

A csúcsról lefelé haladva megállunk ebédelni, majd folytatjuk utunkat a Felek településig, ahol az aznapi éjszakát fogjuk tölteni. Vacsorázni a szálláshelyen fogunk, ahol, jó idő esetén érdemes lesz megmártózni a medencében.

Szállás Feleken a Transfogaras lábánál

4.nap:

Ezt a napot is reggelivel kezdjük majd nekivágunk a Transfogaras leküzdéséhez. Túránk északról-délfelé fogja átszelni a panorámautat.

A Fogaras tetején természetesen megállunk fotózni, kávézni a Balea tengerszem mellett.

Transfogaras

Ha kipihentük magunkat akkor megkezdjük az ereszkedést a több mint 2000 méter magasságból és útközben megállunk ebédelni.

Estére Sibiu (Nagyszeben) mellett fogunk megszállni, ahol meg is tudunk majd vacsorázni. Az est legfontosabb kiértékelendő kérdése az lesz, hogy melyik panoráma út volt a szebb, izgalmasabb.

5.nap:

Reggeli után hazafelé vesszük az irányt és a határnál elbúcsúzunk egymástól.

Időpont: 2024. augusztus 07-11. (5 nap/4 éjszaka)

Részvételi díj: 

A részvételi díj tartalmazza: 

4 éjszaka szállást kényelmes tiszta panziókban reggelis ellátással. 

Túraszervezést 

Túravezetést 

A részvételi díj nem tartalmazza: 

Betegség -, Baleset – és Poggyászbiztosítást (igény szerint irodánkban megköthető)

A reggelin kívüli étkezéseket és italfogyasztásokat

Üzemanyagköltséget

Minden olyan költséget, ami nincs felsorolva, hogy tartalmazza a program 

Szakértelem

,

Közzétéve

2024.01.06.